Új Suzuki-márkakereskedés nyílt Esztergomban
Gazdaság
2014. jún. 25.

<p style="text-align: justify;">Az elmúlt évben nyílt három új márkakereskedés után újabb Suzuki-szalon kezdi meg működését, ezúttal Esztergomban. A Suzuki tovább kívánja növelni a magánszemélyeknek eladott gépkocsik számát, amellett hogy az S-CROSS megjelenésével a flottaértékesítésben is erősít. Az esztergomi Suzuki Világ megnyitásával a komárom-esztergomi régió vásárlóinak kiszolgálása a cél.</p>

A Suzuki hosszú távon más értékesítési stratégiát követ, mint versenytársai: miközben a flottavásárlók számára igényes, ám praktikus, üzemanyag-hatékony s egyúttal környezetbarát megoldásokat kínál, továbbra is nagy becsben tartja magánügyfeleit. A lakossági eladások, azaz a magánvásárlók körében a márka korábban is nagy népszerűségnek örvendett, s alapvetően továbbra is a kisautók piacán szeretne minél nagyobb piacrészt magáénak tudni.

 

Az új esztergomi kereskedés megnyitása a vállalat reményei szerint az értékesítések fellendülésének ígéretes jele. A 2006-ban alapított budaörsi Suzuki Világ – amelynek az esztergomi a második kereskedése – meghonosította a japán stílusra hajazó, udvarias értékesítési módot, mindig is előtérbe helyezte a vevőközpontú szemléletet. A szalon értékesítési eredményeit tekintve is bizonyított: az elmúlt években az élbolyban végzett a privát- és a flottaértékesítésben is.

 

A hivatalos nyitóünnepen a Suzuki Világ ügyvezetője, Akira Watanabe Tétényi Éva esztergomi polgármesterrel és Ryoichi Ourával, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatójával közösen vágta át a magyar nemzeti színű szalagot. Nem maradhatott el a japán hagyományokat megjelenítő, bal kézzel integető porcelán macskafigura átadása sem. A japán tradíció szerint a macska integető mancsával behívja a vendéget, üzletet, pénzt, így jó szerencsét hoz a tulajdonosoknak.

 

A szalon első értékesített gépkocsijának – egy 1,6 literes GLX AC CD SX4-nek – a kulcsait a Suzuki Világ kereskedelmi vezetője, Keszthelyi Gábor adta át az ügyfélnek. A gépjármű természetesen az esztergomi Magyar Suzuki gyártósoráról gördült le, tulajdonosa maga is esztergomi.

 

(a megnyitón készült többi fotó a Galériában tekinthető meg.)

(forrás)