Megemlékezés a Szamárhegy-környéki harcokban elesettekről
Helytörténet
2013. márc. 18.

<p>Az 1945. március 20/21-én, az Esztergom-Szamár-hegyi harcokban elesett magyar honvédek emlékkeresztjénél március 23-án (szombaton) 10:00 órakor kegyeleti megemlékezést szervez az Esztergom Barátainak Egyesülete.</p>

Esztergomot 67 évvel ezelőtt, március 21-én szállták meg végérvényesen a szovjet csapatok. Búbánatvölgy-Szamárhegyen a bekerített, magukra hagyott magyar honvédek még akkor is ellenálltak, mikor a város már orosz kézen volt. A bekerítésből kitörni nem tudók közül ezen a napon mintegy 100-an haltak hősi halált a térségben, akiket a hegyen jeltelen sírokban hantoltak el. Az EBE civil összefogással 1992. március 21-én emlékkeresztet állított a hősök emlékére, melyet a felállítás napján Reisz Péter a katolikus, Németh Lajos református, Szabó László evangélikus lekészek áldottak meg.

Találkozó 9:30 órakor Búbánatvölgyben, a Vadregény Panzió kapuja előtt. Megközelíthető az esztergomi autóbusz pályaudvarról 8:40 órakor induló Esztergom-Visegrád-Budapest-i autóbusszal, leszállás Búbánatvölgy megállóhelynél. A koszorúzással egybekötött megemlékezést követően csatlakozni lehet a Magyar Turista Egylet Esztergomi Osztálya által szervezett szamárhegyi emléktúrához. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

További információ: Koditek Pál (70-391-9992)

(forrás)