2014. július 23., Lenke
Facebook login

Fidesz: egy esztergomi ötször akkora segítséget kap, mint egy tatabányai

A Fidesz jobban szereti Tatabányát mint Esztergomot" címmel jelent meg az MSZP helyi vezetőinek sajtóközleménye. Az okfejtés szerint Tatabánya nagyobb segítséget kapott az államtól azzal, hogy adósságának 65 százalékát vállalta át az állam, mint az adósságának 50 százalékától megszabaduló Esztergom.  A tények a következők: Tatabányától az állam 5,4 milliárd forintot vállalt át, Esztergomtól több mint 11 milliárd forintot, vagyis városunktól kétszer akkora adósságot vett át az állam, mint Tatabányától.

Fidesz: egy esztergomi ötször akkora segítséget kap, mint egy tatabányai

Esztergom népessége 30 ezer körüli, Tatabányáé több mint 70 ezer. Az esztergomiak egy főre eső adóssága közel 400 ezer  forinttal mérséklődött,  a tatabányai lakosság egy főre eső adóssága pedig hozzávetőlegesen 75 ezer forinttal lett kevesebb. Egy esztergomi polgártól  az állam tehát  ötször akkora adósságot vállalt át, mint amekkorát az egy tatabányai polgárra eső adósságcsökkentés jelentett. Egyebekben megjegyezzük, hogy a  Fidesz –KDNP vezette Tata városának adósságából ugyanakkora hányadot – 50 % -ot  -  vállalt át az állam, mint a Tétényi Éva polgármester által irányított  Esztergom esetében.

A fentiek nyomán csak egy kérdés adódik: ha az MSZP helyi vezetői keveslik az esztergomi önkormányzattól állam által átvállalt  adósság mértékét – kormányzásuk alatt miért nem akadályozták meg a közel 2000 magyarországi  önkormányzat  eladósodását?

 

a Fidesz Esztergomi Szervezete

sajtóközlemény fidesz tatabánya
2013.03.09. 8:41
Törölt felhasználó

Nini, most bizonyosodik be, hogy az esztergomi Fidesz frakció nem tudja, mi a feladata egy Önkormányzatnak!
Még, hogy az MSZP miatt adósodott el az Önkormányzatok többsége 2010 előtt!
Fideszes urak, kik irányították ezeket az eladósodott Önkormányzatokat az elmúlt években?
Az Önkormányzatok neve –Fideszes urak-azért Önkormányzat, mert senki nem szólhat bele a működésükbe! Minden döntésük az akaratukból születik! MINDEN DÖNTÉSÜK!
Igaz ennek belátásához az kell, hogy még véletlenül se kerüljenek olyan emberek döntési helyzetbe, akik-mint a főnökük-összekeverik Márait, Ottlikkal!
Tudom, ez egy kicsit merész kívánság, de „az élet nem habostorta”, ugyebár!
Milyen aranyos a helyi Fidesz! Arra büszke, hogy „Az esztergomiak egy főre eső adóssága közel 400 ezer  forinttal mérséklődött,”!
Aztán Fideszék, ki az atya Úristen adósította el ilyen hatalmas mértékben a várost, ha nem önök?
He? No, meg főleg mire költötték el a 25 milliárdot, mert Esztergom arculatán nem látszik a nyoma sem! Tudják, azt a pénzt, amit most részben másokkal fizetettnek meg!
Erre büszkék Fideszes urak, erre?
Szégyen, és akkor még nem is említettem a Szent István Gimnázium tudatos szétverését, amely újabb hetvenmilliós pénzkidobással, és emberek életének a megkeserítésével jártak!
Ez a Fidesz tisztelt Esztergomiak, ez!

2013.03.07. 18:19

Érdekes. Hová tűnt a KDNP a nyilatkozatból?

Már csak kb. 1,5 év.

2013.03.07. 17:10

Vagy fogalmazzunk úgy: igazán hálásabb lehetne a Fidesz az esztergomiaknak amiért éveken át finanszíroztuk a pártot. Egy darab kátyús utunk nem lenne (és adósságunk sem), ha a párt helyett a várost finanszírozta volna a városvezetés 2002 és 2010 között. Igazán érdemelne annyit a város, mint mondjuk Hódmezővásárhely.

2013.03.07. 16:43

És még az is igaz, hogy egy esztergomi lakos nyakában 400 ezer forint adósság maradt, míg a tatabányai lakosokat per kopf már csak kb 40 ezer forint adósság nyomasztja, tizedannyi. Lehet játszani a számokkal, de nem jó az üzenete Esztergom felé Tatabánya 65%-os konszolidációjának. Lehetett volna ott is 50%, és akkor nincs támadási felület.

Felhasználási feltételek és adatvédelmi nyilatkozat | Moderálási alapelvek | Médiaajánlat | Impresszum
Az oldalon megjelenő írások és vélemények nem feltétlenül azonosak az oldal üzemeltetőjének véleményével.
A Szeretgom.hu-n megjelenő felhasználói tartalmakért szerkesztői felelősséget senki nem vállal.