Bővülő lehetőségek, szorosabb együttműködés
Gazdaság
2013. márc. 5.

<p>A térségben és országos szinten is elsőként tárgyaltak ma délelőtt Esztergomban az integrált területi beruházásokról (ITB) az Ister-Granum EGTC által szervezett összejövetelen.</p>

Ez egy olyan területfejlesztési eszköz, amelyik a 2014-20-as tervezési időszakban pluszforrást teremthet a határon átnyúló fejlesztésekhez. A cél, hogy a térségben egymást erősítő beruházások történjenek, elsősorban a munkahelyteremtés  elősegítésére. A jövőbe mutató megbeszélésen többek között a régió polgármesterei és nagyvállalkozásai, közöttük az esztergomi Suzuki, a párkányi BioEner Slovakia vezetői jelentek meg. Ugyancsak részt vett a stratégiai tanácskozáson Popovics György, a Rába-Duna-Vág EGTC megalapítását kezdeményező Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, és Simon Géza, a közgyűlés alelnöke, Ladislav Kollar, a Nyitra megyei önkormányzat alelnöke, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium titkárságvezetője és munkatársa. A rendezvényen kiemelt szerepet kapott a 2014-20 között életbe lépő Uniós támogatási rendszer változása, amelyet Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára mutatott be. A jövőben az EU az egyéni projektekkel szemben előnyben részesíti a kézzelfogható eredményeket felmutató, több partner bevonásával megvalósuló komplex programokat. A jelenlévők egyet értettek abban, hogy a régióban sürgős fejlesztésre szorul a közlekedési infrastruktúra, amely nélkül egyik ágazat sem tud dinamikus fejlődésnek indulni. Konkrét példaként került szóba az államilag stratégiai beruházásnak nyilvánított Esztergom - Párkány teherkomp és egy későbbi teherhíd megépítése, továbbá az M1-s autópálya Esztergomot is érintő szakaszának megépítése, valamint a párkányi teherpályaudvar fejlesztése.

Az esztergomi Polgármesteri Hivatalban megtartott rendezvény házigazdája Tétényi Éva, Esztergom polgármestere volt, aki Ján Oravec úrral, Sturovo polgármesterével, az EGTC elnökével és Nagy Péterrel az EGTC munkaszervezetének igazgatójával vezette le az ülést. A következő  munkaértekezletre április 8-án kerül sor.

 Városházi információ

(forrás)