Elhunyt dr. Kolumbán György, Esztergom díszpolgára
Helytörténet
2013. febr. 26.

<div>Megrendülten, mély bánatban tudatjuk, hogy szeretett édesapánk dr. Kolumbán György</div>
<div>életének 71., fájó özvegységének 27. esztendejében, a méltósággal és hittel viselt nehéz évek, és hosszú betegség után visszatért Teremtőjéhez.</div>

Szeretett halottunkat 2013. március 1-én 15 órakor kísérjük utolsó útjára a római katolikus egyház szertartása szerint a Szentgyörgymezei temetőben.
 
Kolumbán-fiak
 
 

Dr. Kolumbán György 1942-ben Nagyváradon született. Édesapja Esztergomban töltött be járásbírói tisztet, így lett esztergomi lakos. A pécsi jogi egyetem elvégzését követően előbb az esztergomi Tervező Vállalat jogásza volt húsz éven át, majd Lékai László érsek megbízásából a Főegyházmegyénél dolgozott jogi területen. 2002-ben a Rudnay Sándor Egyesület és az Esztergom Barátainak Egyesülete listáján, majd 2006-ban a Fidesz jelöltjeként egyéni kerületből jutott a város képviselő-testületébe, amelyben a Közbeszerzési és Ügyrendi bizottságot vezette. Dr. Kolumbán György 2010-ben Pro Urbe-díjat,  2011-ben díszpolgári címet kapott.
(forrás)