Mégsem épül több híd az Ipoly alsó szakaszán
Gazdaság
2013. jan. 15.

<p><span id="ctl05_lbLead">Nem kezdődhet meg az Ipoly-hidak építése 2015-ig a folyó alsó szakaszán, miután az ehhez szükséges határidőre nem módosította szerződését a két társberuházó, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a szlovákiai Nyitra megye önkormányzata - közölte Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) gazdasági ügyekért és régiófejlesztésért felelős alelnöke hétfőn az MTI-vel.</span></p>

 Az alelnök szerint amennyiben a Nyitra megyei önkormányzat decemberi testületi ülésén jóváhagyta volna a beruházás kivitelezéséről szóló partnerszerződés végső formáját, az építkezés már az idén megkezdődhetett volna. Így teljesülhetett volna az Európai Unió (EU) támogatásának feltétele, hogy az egyik híd építése legkésőbb 2013 végéig elkezdődjön. Ennek hiányában az érintett beruházásra újból már csak az EU új költségvetési időszakában lehet majd pályázni - tette hozzá.
    Bár a beruházás partnerei a következő uniós költségvetési időszakban várhatóan újból benyújtják az Ipoly-hidak felépítésére vonatkozó pályázatot, annak elbírálása a következő uniós ciklusban igencsak bizonytalan - vélekedett Farkas Iván, aki a Nyitra megyei önkormányzat képviselőjeként már 2008-ban javasolta a hidak megépítését. Hozzátette: az a 10 millió eurós uniós támogatás, amelyet erre a célra a beruházók korábban elnyertek, most már nem hívható le.
    Az eredeti tervek szerint szlovák-magyar államközi megegyezés alapján, jórészt uniós forrásból három hídnak kellett volna megépülnie az Ipoly alsó folyásán. Az építési tervet árvíz és környezetvédelmi megfontolások miatt azonban át kellett dolgozni, a kivitelezési költségek pedig megemelkedtek. Az építés céljára elnyert 10 millió eurós EU-s támogatás már nem bizonyult elegendőnek mindhárom híd kivitelezésére, így az a döntés született, hogy a pályázott pénzből a Helembát Ipolydamásddal összekötő híd készüljön el. Az ennek kivitelezéséhez szükséges szerződésmódosítást azonban nem írták alá a határidőre a beruházók.

MTI

(forrás)