Elhunyt Szállási Árpád
Egészségügy
2012. júl. 11.

<p>Elhunyt Szállási Árpád orvos, orvostörténész, egyetemi magántanár - tájékoztatta a Debreceni Egyetem, a Magyar Orvostörténelmi Társaság, a Magyar Tudománytörténeti Intézet és az Orvosi Hetilap az MTI-t szerdán.</p>

Szállási Árpád Nagyecseden született 1930. június 30-án. Debrecenben tanult, majd évtizedeken át körzeti orvosként dolgozott, a leghosszabb ideig Esztergomban. Orvosi működése mellett orvostörténettel, irodalomtörténettel, művészettörténettel és numizmatikával is foglalkozott, igazi polihisztor alkatú tudós volt, a régi tudományos könyvek egyik legjobb ismerője. Alapító tagja volt a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, amelynek Zsámboki-érmével és Weszprémi-díjával is kitüntették. Tagja lett a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak is, amelynek kongresszusain – nyelv- és szaktudásának köszönhetően – évtizedeken át képviselte Magyarországot tudományos előadásaival. Az Antall Józsefet és Benedek Istvánt is magáénak tudó baráti körnek, a Hiúzszeműek Társaságának is nagyra becsült tagja volt.

Hosszú időn át Szállási Árpád oktatta az orvostörténetet a Debreceni Egyetemen, segítette az orvosi kar orvostörténeti múzeumának a megalapítását; tevékenységét az egyetem magas kitüntetéssel is elismerte. Ő szerkesztette az Orvosi Hetilap orvostörténeti rovatát. Mintegy félezer történeti publikációja és 15 orvostörténeti-művelődéstörténeti könyve jelent meg, de több verseskötetet is közreadott. Egyik fő érdeklődési területe a magyar írók orvosainak felkutatása, az írók betegségtörténetének a kutatása volt.

Díszpolgárává választotta Nagyecsed, Kesztölc és Esztergom is, utóbbi helyen részt vett a Balassi Bálint Társaság munkájában is. köszöntötték.

MTI

(forrás)