Kósa üzent Esztergomnak: először válasszatok, utána lehet Alkotmánybíróságotok
Közélet
2010. aug. 28.

<p>A Magyar Nemzet szombati számában megjelent Kósa Lajossal egy interjú, melyben a "forintbedöntő" debreceni polgármester Esztergommal foglalkozott egy sort. Kósa üzent az esztergomi választóknak is: szerinte az Alkotmánybíróság Esztergomba költöztetése csak az önkormányzati választások után kerülhet a kormány napirendjére.</p>

Kósa szerint a kormány már fontolgatja az Alkotmánybíróság Esztergomba költöztetését. A szomorú ebben csak az, hogy ezt a kormánynak egyáltalán fontolgatnia kell. Ami még szomorúbb az pedig az, hogy Kósa mondataiba az is belegondolható: a választásnak lehet olyan kimenetele, mely esetben a kormány leveszi az Alkotmánybíróság törvénytelen helyzetének rendezését a napirendjéről, és a Nemzeti Együttműködés Rendszere e tekintetben is folytathatja az elmúlt húsz év törvénysértő gyakorlatát.

Kósa üzent Esztergomnak a független polgármesterjelölt kapcsán is: a polgármester Debrecenből úgy látja, hogy Esztergomban a Jobbik-MSZP-LMP-MDF közösen támogatott polgármester-jelöltje indul a Fidesz ellen. A "független" szót a jelek szerint Kósa nem ismeri, vagy csak azt nem érti, hogy mit jelent. Kósa egyenesen odáig megy, hogy a független polgármesterjelölt Tétényi Éva leendő kampányfilmjét 18-as korhatárral, "Csak erős idegzetűeknek" címkével rendelkező műsorhoz hasonlítja.

Mindenképpen üzenetértékű, hogy a Fidesz alvezére - a maga bugyuta módján ugyan - az esztergomi helyzettel foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy a kormánypárt felmérte az esztergomi helyzetet, és látják: baj van, nagy baj van - tíz év szőnyeg alá söpört problémái, szekrényekbe zárt csontvázai kerülhetnek napvilágra, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy egy szűk réteg érdekei megkívánnák.

Október 3-án Esztergom bebizonyíthatja: ez a város nem hagyja, hogy bárki egy délibáb ígéretével zsarolja.

(forrás)