Gyűrűs vendéglátósok
2008. okt. 14.

<p>Gratulálunk a díjazottaknak, akik a város szellemi, minőségbeli és anyagi gyarapodásához járultak hozzá. Október 11-én az esztergomi vár lovagtermében adták át az Einczinger Ferenc díjakat, ezúttal Decsi Attila és Jakab Ferenc vehette át az ezüstgyűrűt.</p>

Az Esztergomi Vár Lovagtermében rendezett díjátadó ceremónián az ünnepelteken kívül részt vettek a város képviselő-testületének, bizottságainak tagjai, Esztergom díszpolgárai, Pro-Urbe Einczinger díjazottjai. Decsi Attila, a Mediterraneo Vendégfogadó tulajdonosa kitartó és áldozatos munkájával olyan vendéglátó komplexumot hozott létre, mely kiválóan illeszkedik a kisvárosi miliőbe. Hangulatával, építészeti megoldásaival és ételeivel az Esztergomba érkező turisták maximális megelégedését vívta ki. Nemkülönben a helyi vendégekét is. Szívesen ücsörögnek összeszokott családok, üzletemberek a mediterrán kertben. A városban néha még mindig úgy mondják: „- leugrom a Gösserbe.”

Az ünnepélyes átadót Németh József nyitotta meg, köszöntőjében elmondta, hogy a város gyarapodásért 2005-ben alapította az önkormányzat az Einczinger Ferenc-díjat, melyet azok kapnak, akik sokat tettek Esztergomért, gazdagodását szolgálták a közösségnek.

A Padlizsán Vendégfogadó tulajdonosa, Jakab Ferenc vendéglátós múltjával és jelenével is bőven kiérdemelte az elismerést. A Víziváros patinás étterme a nyitás óta töretlenül magas színvonalat képvisel. Ebédidőben autók hosszú sora nyúlik az utcán, az ételek minősége és a kiszolgálás is kiváló. S még egy momentum, Jakab úr közösségi szemlélete. Nem múlt el nagy esztergomi nyári rendezvény, hogy vendéglátásával ne járult volna hozzá a szokásos protokoll magas színvonalához. Nem volt kérés ételben, felszolgálásban, amit ne teljesített volna. Összességében két „stabil” hely, ahol biztos, hogy remek vendéglátásban volt és lesz részünk!

(forrás)