2010. március 11., Szilárd, Aladár

Műveletek

Címkék

szent istván

Hogy tetszik ez a hír?

4,2 pont 5 szavazat alapján

Apróhirdetés

Egyéb | Választási szórólapok és újságok készítése

Választási szórólapok és újságok készítése

rövid határidővel, korrekt áron!

Telefonáljon árajánlatért!

Tel.: 06(20)9549 789

Hirdetések

A Szent István Gimnázium "saga" tovább folytatódik

2008.10.11. 9:44
6579 olvasás

Az Önkormányzati többség által tavasszal kinevezett igazgató nem támogatja Sitku Pál, Nagy László, Sátek Szilvia és Barsi Éva tanórán kívüli, illetve szakköri tevékenységét. Ennek következménye, hogy az általuk eddig rendszeresen végzett versenyfelkészítés nem valósulhat meg.

A Sitku, Nagy és Barsi által felkészített gyerekek évek óta igen eredményesen szerepeltek az országos tanulmányi versenyeken, dicsőséget szerezve iskolánknak.

A Sitku Pál által felkészített csapat tavaly az olimpiatörténeti versenyen országos 3. helyezett volt (4-5 évvel ezelőtt volt egy első helyet elért csapata is). Sitku augusztus végén szóban ígéretet kapott arra, hogy a felkészítésre kap órakeretet. Nem kapott.

Barsi Éva a természettudományi munkaközösségbe tartozik: biológiából 17 tanítványa jelentkezett OKTV-re. Biológiából több mint 60 tanuló jelentkezett szakkörre. Nem lesz.

Sátek Szilvia latin szakkört hirdetett volna, felmérte az igényeket, 17-en jelentkeztek. Ennyien egy évfolyamból még soha sem akartak latinul tanulni. A nyelv iránti érdeklődés valószínűleg a tanárnő kiváló munkájának eredménye. Ennek ellenére nem lesz latin. Egy - a jövő értelmiségét képző - gimnáziumban minek?

Forrás, és további információ:

szigkalendarium.blogspot.com

50 hozzászólás
2008.10.11. 10:26
Greiner Zoltán Iván

Tudom, az elégedetlenkedő, kordában nem tartott, szabadon garázdálkodó szülők okozzák az iskolába jelentkezők számának csökkenését, és kizárólag szakmai szempontok alapján szelektálták meg az énekkart - Durzák tanárnő vezetésével az a "szedett-vedett hangzás" is hatalmas élményt jelentett a közönség számára, az elért eredményekről, díjakról nem beszélve-.

Most már a fakultatív képzések (szakkörök) leépítése is a tanulmányi munka eredményességét segíti.

Az OKTV-ken való részvétel szerintem is csökkenti a kibontakozó oktatási forradalom lehetőségeit és hatékonyságát az Istvánban.

Egy-két volt oktatási miniszter, már sárga az irigységtől, ami nekik nem sikerült nagyban, Esztergomban megoldják.

    2008.10.11. 10:27
    Bejó Gábor
    (Pont: 0)

    Fogalmazzunk egyszerűbben: az iskola módszeres tönkretétele és leépítése folyik.

    2008.10.11. 11:05
    Teddy
    (Pont: 0)

    A hír így hangzott:

    Az Önkormányzati többség által tavasszal kinevezett igazgató nem támogatja Sitku Pál, Nagy László, Sátek Szilvia és Barsi Éva tanórán kívüli, illetve szakköri tevékenységét.

    Sitku augusztus végén szóban ígéretet kapott arra, hogy a felkészítésre kap órakeretet. Nem kapott.

    Barsi Éva 17 tanítványa jelentkezett OKTV-re. Biológiából több mint 60 tanuló jelentkezett szakkörre. Nem lesz.

    Sátek Szilvia latin szakkört hirdetett volna, felmérte az igényeket, 17-en jelentkeztek. Ennyien egy évfolyamból még soha sem akartak latinul tanulni. Ennek ellenére nem lesz latin.

    Sitku Pál, Nagy László, Barsi Éva - nem ismerős nevek? A renegátok, hűtlenek, rebellisek a Legfőbb Döntnök szemében. Kurnász csak kiszolgál - teszi, amiért tartják.

    Meggyes, mint iskolaszéki nem jelenlevő delegált. Kurnász, mint behelyezett igazgató. Erős, mint igazgatóhelyettes. Ők, akik igazgatják és nem támogatják Sitkut, Nagyot, Barsit. Illetve: ha saját szabadidejükből és pénzükön nevezettek tartani akarnak - hát azt esetleg lehet. Na nem, ezt már nem lehet: ennyire azért nem lehet visszaélni szakmaszeretettel, pedagógiai elhivatottsággal, jószándékkal és tudással.

    Természetesen a gyerekek a kárvallottjai ennek is, az iskola hírnevén és szakmai erején kívül. Mit művelnek itt Kurnászok, Erősök, Meggyesek? Így végzik a saját maguk által magukra testált irányítási és vezetői feladatokat?

    Ez folyamat. Volt - van -lesz még felvonása, ugyanazokkal a szereplőkkel. Ugyanúgy a gyerekek és az iskola rovására, hogy magukat a tanárokat már csak meg se említsem.

    Meddig fog ez még büntetlenül folyni?

    Meddig lesz még Szent István Gimnázium? Legalább az újmódi - mert a réginek lassan már híre-hamva sincs, erről Kurnászék gondoskodnak.

2008.10.11. 12:18
Cserép János
(Pont: 0)

Mennyibe kerülhet a szakkörök megtartása az iskolának?

Javasolnám, hogy szervezzünk gyűjtést a szakkörök érdekében. Ha az iskola nem nyitott rá, akkor az iskolán kívül, a tanárok megbízási szerződéses szerződtetésével, alternatív színhelyen, de legyenek megtartva ezek a szakkörök valahogy, valahol...

2008.10.11. 17:56
kanduregy
(Pont: 0)

Engem érdekelne, hogy milyen más szakkörrök illetve tanórán kívüli foglalkozások indultak, milyen létszámokkal.

    2008.10.11. 18:18
    duzsó
    (Pont: 0)

    Igen ez engem is érdekelne,ugyanis a latint nemcsak az orvosin használják.Vagy betartottak a papok a tomikának?!Azért hivatkozok rá mindíg ,mert a léhűtői nélküle még f......i se mernek.

      2008.10.11. 18:25
      duzsó
      (Pont: 0)

      Egy nyakatekert következtetés eredményeképpen az jutott eszem be,ha a Szent István egyetem ,vagy főiskola lenne,a barátunknak lenne diplomája,és az iskola duskálna a pénzben.Kurkásznának neki egyet.

2008.10.12. 13:33
Szocka
(Pont: 0)

Az egyik leghasznosabb dolog, amit valaha tanultam, épp a latin volt. Ha latinul tanulsz, nem csak latint tanulsz, hanem irodalmat, történelmet, még egy kis latin néprajzot is. Klasszikus műveltséget. Ha erre valaki azt mondja, hogy manapság erre semmi szükség, akkor bizonyára azért gondolja, mert úgy érti, hogy neki nincs rá szüksége. Szegénységi bizonyítvány ez a javából.

    2008.10.12. 14:25
    Teddy
    (Pont: 0)

    Az egyik leghasznosabb dolog, amit valaha tanultam, épp a latin volt. ... Ha erre valaki azt mondja, hogy manapság erre semmi szükség, akkor bizonyára azért gondolja, mert úgy érti, hogy neki nincs rá szüksége. Szegénységi bizonyítvány ez a javából.

    Édesapám lateiner főgimnáziumba járt egykor. Évtizedekkel később én is ugyanoda jártam, de nekünk már nem volt alkalmunk latinul tanulni. Bizony, hogy hiányzik: nyelvtanulásnál (alapnyelv), és minden egyébhez, tökéletesen igazad van. Sajnos, a jó latintanár is egyre kevesebb, honnét is lenne. Magam részéről nagyon szeretném, ha saját gyerekem tanulhatná, ha eljut odáig.

    Megakadályozni, hátráltatni ebben gyerekeket, akik rájöttek, mire való, szeretnék - több, mint felelőtlenség, hanyagság: kötelességszegés és bűn. Ez hogy jön össze az oly sokszor hangoztatott nagy önkormányzati keresztényi beállítódással, meg az István vazallus grande iskolavezetésének elméletileg pedagógusi és vezetői megbízatásával? Ezt, így egy valamirevaló falusi kántor sem tenné meg...

      2008.10.12. 14:40
      Erdélyi Ágnes
      (Pont: 0)

      Nálunk a középiskolában tudni kellett a latin misét, latinul az imádságokat (amíg az USA-ban jártam egy kis ideig középiskolába, ott is latinul imádkozunk az amerikaiakkal, ők persze durva kiejtéssel :), rendes tantárgy volt a latin legalább 3 évig, heti több órában (olvasmányokat vettünk, olvastunk, fordítottunk), aztán szabadon választható, az egyetemen pedig egy évig ismét kötelező (római jogi forrásolvasásokhoz kellett is) - szerintem ugyanúgy kellene tanítani, választhatóvá tenni, mint az élő nyelveket.

        2008.10.12. 22:12
        Machó Zsófi
        (Pont: 0)

        Elvileg választható, de minden évfolyamban csak 3 második nyelves csoport szokott indulni: a német, az angol és a francia, ami helyett lehetne latin, ha összegyűlne a csoport az egy évfolyamból. Nem szokott, ezért indult tavaly szakkörként latin.

          2008.10.12. 23:54
          ZM
          (Pont: 0)

          Négy csoport indul (kettő rendszerint angolos), de a pedagógiai programunk szerint lehetőség van a második nyelvek esetében egy 5. csoportra is: ez lehetne a latin.

2008.10.14. 22:46
Machó Zsófi
(Pont: 0)
    2008.10.15. 19:03
    Teddy
    (Pont: 0)

    Tisztelettel felhívom a figyelmet az alábbi átemelésre:

    forrás: Szigmédia, a Szent István Gimnázium Diákportálja

    A Szent István Gimnázium vezetősége szerint a portálunkon október 11-én megjelent, "Nem engedélyezett szakkörök" című hír valótlanságokat állít, és azt sugallja, hogy iskolánkban egyáltalán nem működnek szakkörök. Kurnász László igazgató ezért rendelkezésünkre bocsátotta a tavaly és idén működő szakkörök, valamint emelt szintű felkészítő órák (azaz faktok) listáját. A listát változtatás nélkül közöljük.

    Szakkörök a Szent István Gimnáziumban a 2007/2008-as tanévben! színjátszó 2 óra (Erősné V.V.) énekkar 3 óra (Durzák Anna) matematika 1 óra (Nagy László) szertorna 4 óra (Szerencsés Tibor) kosárlabda 2 óra (Dr. Dolina Károlyné) szertorna 5 óra (Holdampfné Monostori Mariann) röplabda 7 óra (Sitkuné F. O.) informatika 2 óra (Gyöngyös P.) biológia 1 óra (Barsi É., ez 12.-ben volt, ahol ő heti 2 órát tartott emelt szintű előkészítőt, ez volt csak úgy beírva szerintem) összesen: 26 óra

    Emelt szintű előkészítő: 1 latin, 2 biológia, 1 matematika, 1 kémia, 1 történelem, 1 fizika (legtöbbről nincs napló, így csak hallomásból tudunk róla)

    2008/2009 színjátszó 2 óra (Erősné V.V.) énekkar 3 óra (Szegő Csaba) fizika 2 óra (Faragóné U.T.) matematika 2 óra (Mayer Zsuzsanna) földrajz 2 óra (Smigerné G.) szertorna 4 óra (Szerencsés Tibor) kosárlabda 2 óra (Dr. Dolina Károlyné) szertorna 5 óra (Holdampfné Monostori Mariann) röplabda 7 óra (Sitkuné F. O.) informatika 2 óra (Gyöngyös P.) összesen: 31 óra

    Ezen kívül vannak az emelt szintű előkészítők: 2 magyar, 2 történelem, 2 biológia, 2 matematika, 2 kémia, 2 német, 2 angol, 2 francia, 1 latin, 1 fizika – itt folyik a versenyekre való felkészítés elsősorban! Ezek kis létszámú csoportok általában, de tanterv szerint kötelező a diákoknak választani. Tehát az idei növekedés egyértelmű!

    Én ehhez most nem teszek kommentárt - a Diákportált az önkormányzat által kinevezett igazgató gyakorlatilag fenyegetve kötelezte ennek a közleménynek a lehozatalára. Nem kellett volna fenyegetőznie, a portál maga kérte az állásfoglalást. Meg is kapta, le is hozta. A leírtak valóságtartalmáért nem a portál felel - azért Kurnász igazgató és vezetői stábja fog felelni.

      2008.10.15. 20:31
      Törölt felhasználó
      (Pont: 0)

      Nem értem hogy a vezetőség szerint a kifogásolt hír milyen valótlanságot állít és mit sugall?

      Ha valótlanság hogy "Kurnász László nem támogatja Barsi Éva, Nagy László, Sátek Szilvia és Sitku Pál szakköri tevékenységét ", akkor ezek szerint Kurnász László támogatja a felsorolt tanárok szakköri tevékenységét ? Ez a vezetőség közleményében viszont nem olvasható, most akkor mi van ?

      A hír hol sugallja azt hogy "... egyáltalán nem működnek szakkörök" ? Ilyet sehol nem olvastam, ezért a vezetőség közleménye állít valótlanságot. Pontosabban kellene fogalmazni mert így egyáltalán nem érteni mit kifogásol a vezetőség.

        2008.10.15. 21:01
        Machó Zsófi
        (Pont: 0)

        Azt, hogy azt sugallja, nem írta a vezetőség. Csak mondta, szóban. A közlemény eredeti helyén, a szigmédián jobban elkülönül a nyilatkozat, és a mi kísérőszövegünk.

          2008.10.15. 21:11
          Teddy
          (Pont: 0)

          Pardőz, így sikerült felpakolnom. A lényeg viszont benne van - mint ahogy ebben is:

          Azt, hogy azt sugallja, nem írta a vezetőség. Csak mondta, szóban.

          Nincs bajság, nyugi. Helyesen jártok el. A Diákportál pedig a diákoké, nem az igazgatóé és társaié. Függelmi viszony itten nem vagyon - legfeljebb társas. A közös az (lenne) bennük, hogy mindkét társaság az iskolát képvisel(né), annak érdekeit, életét, jó-rossz dolgait tükröz(né) más-más, de mégis azonos szemmel. Nu, hát ez mind felejtős, beszélek én csak össze-vissza....

      2008.10.16. 0:04
      gborz
      (Pont: 0)

      A nyilatkozatot és a vezetőség vitapartnerként való megjelenését mi szorgalmaztuk, a 'kérés' nem az álláspontjuk ismertetésére, hanem a (csúnyán mondva) cenzúrára vonatkozott.

        2008.10.16. 11:21
        Törölt felhasználó
        (Pont: 0)

        Ezek szerint a vezetőség nem képes a vélemények korlátozására ? Ha ez így van akkor érthető az ingerültsége, mert innen már ismerős a történet.

          2008.10.16. 12:02
          Teddy
          (Pont: 0)

          Ezek szerint a vezetőség nem képes a vélemények korlátozására ?

          Hát így nem is. Amihez semmi köze sincs, azt legfeljebb kérheti, szépen. Ahhoz azonban valósakat is kellene állítani.

          Egyetlen esetben léphetne fel szerintem durvábban, ha a portál hangneme és közzétett információi az iskolához méltatlanok lennének, vagy súlyosan sértenék az iskola érdekeit. Az iskoláét. Azt is erőteljesen és őszintén bebizonyítva, ugye. A nekem nem tetszik, nincs ínyemre, ez nem a hivatalos verzió és hogyképzelikeztel semmiféle alapot nem képez semmire. Cserében a portál által lehozott információknak védhetően ülnie kell, ha olyan jellegűek, amivel nincs baj. A lehetséges veszély a hamisítás és hazugság alatt történő, erőfölényben bízó támadás - e miatt kellene a totális dokumentálás nemes folyamatát rendszerré tenni.

            2008.10.16. 19:22
            Törölt felhasználó
            (Pont: 0)

            Sitku Pál igazgatósága idején miért nem jelentek meg negatív vélemények a vezetőségről, miért nem szerveztek tiltakozásból élőláncot az udvaron ? Miért nem csináltak a diákok független külön portált, csak egy gimnáziumi portál volt ? Amikor felkerült arra egy alpári beírás a fenntartóról, Sitku Pál néhány óra alatt leszedette. Amikor az első tiltakozás szervezéséről Sitku tudomást szerzett mobiltelefonon le tudta állíttatni. Akkor most ki tudta kordában tartani a diákokat? Alaposan meglepődtem mikor a meglehetősen fegyelmezetlen és szófogadatlan gyerekeimről az Istvános szülői értekezleten a tanáraik azt mondták hogy nagyon szófogadó, fegyelmezett gyerekek. Valamit Sitku és társai nagyon tudtak ami Kurnászéknak reménytelenül nem megy. Eljön az idő amikor néhányan még az Önkormányzaton is visszasírják Sitkut aki rendet és fegyelmet tudott tartani.

              2008.10.16. 19:42
              becő
              (Pont: 0)

              Sitku Igazgató Úr és akkori csapata olyannal rendelkezett (rendelkezik, státuszfüggetlenül most is), ami Kurnászéknak nincs: hozzáértéssel, kiérdemelt tekintéllyel és bizalommal.

              Sok más többlet mellett ez az, ami nem megy Kurnászéknak. Nem a gyerekek változtak meg - illetve lassan már ők is, mert felborították körülöttük az egész világmindenséget - de kik, hogyan és miért? És mit adnak helyette?

              2008.10.16. 19:46
              zsák
              (Pont: 0)

              Bosszúálló, buta és bumfordi döntésnek nincsen értelmes hatása!

              2008.11.09. 17:28
              Acho
              (Pont: 0)

              Az a baj, hogy nem fogják visszasírni. Legalábbis a jelenlegi vezetés biztosan nem. Nekik nem az erős, jól szervezett István a céljuk...

2008.11.03. 18:10
zsák
(Pont: 0)

Beleolvastam Zara Melinda..”. egy élet tájairól” című blogjába és ez a kérdés jutott eszembe: Ki az a Meggyes Tamás?

2008.11.03. 19:33
zoe
(Pont: 0)

A szombati Hídlapban olvasom: már decemberben beköltözhet az Arany J. általános iskola a volt Hell/most Szt. István jelenleg feújítás alatt álló épületrészébe. Érdekes, a szeptemberi szülői értekezleten a PM bizalmát élvező igazgató örömmel újságolta, hogy új helyiségekkel bővül az iskola. Akkor most mi van? Roma iskolával egyesül a megye egyik legjobb gimnáziuma? Vagy hogy is?

Ti nem olvassátok a Hídlapot?!?!

2008.11.10. 19:52
Teddy
(Pont: 0)

Tessenek a téma iránti tiszteletből végigszöszmötölni:

docs.google.com

Van persze forrás is, de a cikk a lényeg.

    2008.11.10. 20:05
    Teddy
    (Pont: 0)

    Ajánló és előzetes: ( docs.google.com )

    K.L.: Akkor kezdjük el... hogyha esetleg lesznek semmitmondó válaszaim, akkor nyugodtan jelezzétek, hogy nem erre gondoltatok. De hogyha politikai jellegű lesz, nem pártpolitikára gondolok, abban valamilyen szinten én is meg vagyok kötve. Az én közvetlen felettesem a város polgármestere. Ez meg ugye egy állás...

    B.G.: Igen, ezért itt már hullott egy fej...

    K.L.: A diákok közül, vagy a...

    Együtt: Sitku tanár úr!

    K.L.: Jaaa... mert úgy nyilatkozott a...

    B.G.: Ez egész pontosan úgy történt, hogy a költözés során felmerülő problémák miatt...

    P.Á.: ...olyan reakciók jelentek meg akár az iskolán belül, akár internetes hozzászólásokban... itt most a Szeretgom nevű oldalra gondolok...

    B.G.: Ez egy eredetileg független, de tévesen baloldalinak beállított portál. Itt voltak olyan hozzászólások, amik nyilvánvalóan sérthették a fenntartót...

    K.L.: Na de most igazából szólásszabadság van, nem?

    B.G.: Elvileg igen. Sitku Pál leváltása szeptemberben szó szerint azzal az indokkal történt, hogy nem korlátozta kellőképp a szülők, tanárok és diákok véleménynyilvánítását. És mivel mi ezt jogtalannak éreztük, ezért volt szeptemberben az a... botrány, hát, ne nevezzük így...

    P.Á.: Tüntetés...

    K.L.: És mindenféle utcai megjelenésetek...

    B.G.: Akkor úgy összekovácsolódott ez a közösség, a tanárokkal, diákokkal együtt, hogy azóta tulajdonképpen veszélyeztetett állatfajnak érezzük magunkat, mert egyértelműen negatív a kapcsolatunk a fenntartóval. És azóta minden... most igazgató úrra is gondolok, minden külsőst idegenkedéssel fogadunk. Sőt, határozott ellenszenvvel, mert veszélyeztetve érezzük magunkat.

    K.L.: Miben érzitek veszélyeztetve? Mondanál egy konkrét példát?

    B.G.: Konkrétan az iskola léte veszélyeztetett. Ezt persze már minket nem érintene, konkrétan azok éreznék meg, akik most hetedikesek...

      2008.11.10. 20:18
      dsarosi
      (Pont: 0)

      Szigmedia.com-on lusta voltam másolgatni, és mire vége lett az órának, ide már nem tudtam beírni. Köszönöm a hiánypótlást! ;)

2008.11.11. 13:57
Bejó Gábor
(Pont: 0)

Más szemszögből vizsgálva:

nyugtalannyugalmazott.blog.hu

2008.11.19. 15:30
Teddy
(Pont: 0)

Mai blog-bejegyzés, Szent István Gimnázium, csodálatos modern épület, ami átmeneti, de addig is tökéletesen felújított és alkalmas, és miért kell mindennel kötekedni, és örüljenek, hogy van ilyen szép épület, stb...:

ma már megint hidegek voltak a radiátorok a gimiben. botrány. tudom én, hogy gazdasági válság, meg kell a pénz rádióra meg nyaktagra, meg ez az épület sokkal nagyobb, mint a régi volt, több pénz befűteni, a folyosókon is sötét van, hogy ne pazaroljuk az áramot, na de mégse legyen ilyen nagyon hideg, ez borzasztó. tegnap a saját fülemmel hallottam, hogy a dökelnök lement az igazgatóiba szólni, hogy hozzá járnak panaszkodni a diákok, hogy megfagyni a suliban, szuper, hatodik órára már kicsit be is melegedett, oda lehetett bújni a radiátorokhoz. na de így. mínuszok vannak, na.

( a blogger utólagos engedelmével beemelve ide - ha baj, elnézést érte, de igaz )

2009.03.20. 14:48
citranncs
(Pont: 0)

Érdekeset hallottam ma. Állítlag Kurnász ellenében indul az igazgatói posztért a nemrég lemondott igazgatóhelyettes is, akivel Kurnász nagyon összeveszett. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy a másik igazgatóhelyettes, a Viktória Daróczi mellé próbálja állítani a tantestületet!

2009.03.25. 16:35
Gigi
(Pont: 0)

Kurnász májusban úgyis lemond. Vagy mégsem?

2009.03.26. 9:37
itteni
(Pont: 0)

Most bogarászom a város költségvetését, és azt látom, hogy nem sokat kell áldoznia saját bevételből a városnak a Szent István Gimnáziumra. A 2009. évi költségvetés szerint az iskola éves költségvetési főösszege 121 377 E forint.

Ehhez normatív támogatás 107 303 E forint érkezik, van némi saját bevétele: 1 263 E forint, így a városnak összesen, egész évben 12, 8 millió forintot kell hozzátenni.

Na mit mondjak, nem szakad bele. Kolumbánék egy délután a tízszeresét pancsolják el.

Például ettől sokkal többet kap az EHIR Kft. azért, hogy üzemeltesse a város honlapját.(Havi bruttó 1,2 millió)

Ha az Istvános tanárok olyan színvonalon tanítanának, mint amilyen színvonalú a város honlapja, már nem járna oda gyerek.

De a hídlap éves üzemeltetésére átutalt összeg éppen a duplája annak, amit a városnak az Istvánra kell szánnia. (havi 2,4 millió)

2009.03.26. 9:41
itteni
(Pont: 0)

De a hídlap éves üzemeltetésére átutalt összeg éppen a duplája annak, amit a városnak az Istvánra kell szánnia. (havi 2,4 millió)

Bocs mármint az Online változat. A nyomtatott ettől sokkal többe kerül.

    2009.03.26. 15:40
    apuci
    (Pont: 0)

    És Teszi mindezt a hazáért a magyarságért aggódó Esztergomért harcoló párt prominens képviselője (polgármester) és csapata. Csak tudnám ki a nagyobb magyar ellenes mszp v. fidesz????,

Felhasználási feltételek és adatvédelmi nyilatkozat | Moderálási alapelvek | Médiaajánlat | Impresszum
Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül azonosak az oldal üzemeltetőjének véleményével.
keresőoptimalizálás
Join the Blue Ribbon Online Free Speech Campaign