Eltűnt két érettségi dolgozat
2008. júl. 6.

<p>Június 3-án délután a [[Szent István Gimnázium]] két diákja furcsa telefonhívást kapott az iskolából. A hívó az iránt érdeklődött, hogy nem vitték-e véletlenül magukkal az aznap délelőtti betekintésről a kijavított érettségi dolgozatukat. Két emelt szintű matematika érettségi ugyanis <b>eltűnt</b> a többi közül.</p>

Egyik érintett szülő sem kapott hivatalos megkeresést az iskolától, így ennek hiányában próbálták meg kideríteni az igazságot, hiszen nem volt mindegy, hogy pl. egy 98 %-os emelt szintű matematika dolgozatot újra kell-e írni az iskola mulasztása miatt vagy sem…

Megunva az iskolai hivatalos megkeresésre történő várakozást, az eset után két nappal az egyik diák édesapja felkereste a csupán egy hónapja kinevezett, fiatal, vezetői tapasztalatokkal nem rendelkező igazgatót – Kurnász Lászlót –, valamint a dolgozatmegtekintést felügyelő, a több, mint harmincfős testületből az igazgatót a pályázati szakaszban egyedüliként támogató igazgatóhelyettest – Erősné Vörös Viktóriát. Az édesapa náluk próbált informálódni fia eltűnt dolgozatáról – elmondása szerint kevés sikerrel.

Előzmények?

Az egyik érintett diák édesanyja az őszi iskolabotrány idején névvel és arccal állt ki a média elé, a másik diák pedig az elmúlt hónapokban az iwiw.hu internetes portálon többször is megpróbált párbeszédet folytatni az esztergomi önkormányzat egyik nyugdíjaskorú választott képviselőjével: dr. Kolumbán Györggyel, aki a diák teljesen normális stílusú kérdéseire és felvetéseire egyre indulatosabb és becsületsértőbb szólamokkal válaszolt. Néhány példa a kirohanásaiból:

„Menjél pelenkát cseréltetni.Infantilis irigy bolsevik.”
„szerencsétlen, szánalmas negativ foltja a hazafiságnak.”
„Pitiáner szarkeverő. Meg ne lássalak Vargyason.”
„Azért lettél leszólva, mert szellemi mélyrepülésben vagy.”
„Ők valójában a NEMZET egészséges lelkű fele, Te pedig attól fényévnyire a másik halmazba tartozol”
„Te meg egy pofátlan taknyos egyagysejtű provokátor. Végig kisbetűvel. (bocs NEMECSEK)”

A diákok emlékeztek rá, hogy Kolumbán a dolgozatbetekintés napján bent járt az iskolában, és többen tanúsítják, hogy a dolgozatokat felügyelő igazgatóhelyettest félrevonva, nyitott ajtónál egy irodában beszélgetést folytattak. Vajon mi lehetett az a halaszthatatlan és fontos ügy, ami egy képviselőt a dolgozat-betekintés folyamatának megzavarására, a felügyelet figyelmének elvonására kényszerített?

A diákok elmondása szerint Erősné amúgy is csak elvétve tartózkodott a teremben, az ő felügyelete közben az érettségizők saját maguk keresték ki a dolgozataikat, melyek összekeveredve és szétszórva hevertek. Mindez szögesen ellentétes azzal az alapelvvel, hogy a felügyelő tanártól mindenki csak a saját dolgozatát kaphatja a kezébe, ellenőrzött körülmények között.

Öröm az ürömben

Az érintett diák édesapja – felkészülve a legrosszabbra – összegyűjtötte és kinyomtatta a fia és Kolumbán között lezajlott internetes párbeszédeket és az igazgatónál tett látogatása után csütörtökön még bement Esztergom város jegyzőjéhez is. A jegyzői irodában derült ki, hogy két nappal a dolgozatok eltűnése után a városházának és az oktatási hivatalnak még senki nem jelezte, hogy bármi történt volna a gimnáziumban. Érezve a probléma súlyát, a Gerendás János vezette hivatal sürgős intézkedést foganatosított és kiderítették az ügy talán egyetlen pozitív tanulságát: a dolgozatok eltűnése semmilyen hátrányt nem okozhat az érettségiző fiataloknak, hiszen minden emelt szintű dolgozat értékeléséről a megyeszékhelyen másolatot készítettek (hiszen a szállító gépkocsival bármi történhet), mely alapján az érettségi bizonyítvány kiadható. Az érintett családok két nap után végre megnyugodtak.

Meggyanúsítva

A Szeretgom portál az esetről egy nappal később, június 6-án értesült, de az érintettek kérésére vállaltuk, hogy az érettségi időszak lezárultáig hallgatunk a történtekről. Egyetértettünk abban, hogy nem lett volna szerencsés, ha beárnyékolja a szóbeli vizsgákat az ügy korábbi nyilvánossága. Az eltűnt dolgozatokról egyedül az iwiw internetes portál egyik beszélgetőfórumára került ki néhány hozzászólás – maga Kolumbán György rágalmazta meg többek között a Szeretgom kiadóját a dolgozatok ellopásával (!):

„(...) Nem két "érettségiző dolgozata tünt el," Hanem pont a S. nevű provokátorét lopta ki valamely balhében érdekelt elvtársatok egy lezárt teremből. Megint lebuktatok, de hogy a kérdésre feleljek: A Felelősség a tiétek, szarkeverő, békélenséget szító, gyujtogatást ,gyűlülködést generáló selyemhernyók.KGY.”

Ekkor még nem igazán értettük, hogy hogyan is kerülhettünk mi a képbe, és milyen társakra gondolhatott az ügyvédi kamara egykori tagja.

A kollégiumi szál

Június 9-én azonban új információ jutott a tudomásunkra. Páni Ádám – az eltűnésben érintett diákok egyik osztálytársa – a családjával eltöltött hétvége után ekkor ért vissza a Várhegyen található kollégiumba. Ádám neve sokaknak ismerős lehet – 2007 szeptemberében az ő nyílt levelének publikálásával indult az az eseménysorozat, ami egyszer majd az „esztergomi iskolabotrány” néven kerülhet be a városi krónikákba.

Ádámot a kollégium egyik nevelőtanára azzal a hírrel fogadta, hogy a dolgozatok eltűnésének napján délután a Szent István Gimnázium igazgatóhelyettese – Erősné Vörös Viktória – személy szerint őt kereste a kollégiumban. Arra hivatkozott, hogy Ádám megbízott osztályfőnöke (ami egyébként nem igaz), és az érettségi dolgozatok miatt kellene beszélnie vele. A felügyelőtanár – aki felismerte benne a gimnázium tanárát – udvariasan közölte, hogy Ádám már elment és nem engedheti be a szobájába. Néhány perccel korábban egy telefonhívást is kapott a kollégium, melyben egy ismeretlen hang magát Páni édesanyjának kiadva próbálkozott kideríteni, hogy a „fia” bent tartózkodik-e a kollégiumban (a diáknak természetesen van saját mobiltelefonja, melynek telefonszáma a mintegy 70 km-re élő szülei előtt sem titok). Mindez június 4-én 16:00 és 17:00 között történt.

A dolgozatok eltűnését adatrögzítés közben 15:30 és 16:00 között észlelte az egyik tanár. Elmondása szerint először az érintett diákokat, majd a dolgozatok megtekintésének szervezéséért felelős személyt – Erősné Vörös Viktóriát – hívta fel, és kérte, hogy jöjjön vissza az iskolába segíteni megkeresni az eltűnt dolgozatokat. A hívás során Páni nevét nem említette, és semmi egyéb olyan körülményt nem mondott, amiről az igazgatóhelyettesnek oka lehetett volna feltételezni azt, hogy Ádámnak bármi köze van ehhez az esethez.

Nyitott kérdések

Erősné a tanár hívása után egy órával, 17:00 körül érkezett meg a gimnáziumba. Vajon az igazgatóhelyettes miért a kollégiumba ment először? Miért egy olyan diák szállását kereste fel hívatlanul az eltűnt dolgozatok ügyében, akinek a neve ott lehet az őszi iskolabotrányért felelőssé tehető személyek – reméljük a valóságban sehol nem létező – listáján? Vajon mit akarhatott Erősné egy általa nem is tanított diák szálláshelyén, akivel sem magán-, sem iskolai megbeszélnivalója Ádám tudomása szerint nem volt? Vajon minek köszönhető a rejtélyes telefonhívás, amivel egy női hang meggyőződött, hogy Ádám nincs a kollégiumban és van-e összefüggés a telefonhívás és Erősné néhány perccel későbbi megjelenése között? Vajon miért kerüli Erősné azóta is nyilvános helyeken az egyik eltűnt dolgozat írójának édesapját? A gimnázium vezetése a mai napig nem tett feljelentést a rendőrségen az eltűnt (ellopott?) érettségi dolgozatok ügyében. Pedig sok a megválaszolatlan kérdés.

Ki a felelős?

És mindez természetesen felveti a felelősség kérdését is. A törvények egyértelműek: az érettségi rendjéről szóló 100/1997.(VI.13.) kormányrendelet 16. §-a tisztán fogalmaz: „A vizsgabizottság munkáját, az érettségi vizsgát az igazgató készíti elő. Az igazgató felel az érettségi vizsga törvényes előkészítéséért, zavartalan lebonyolításáért.”

Ne felejtsük el, hogy Kurnász László kinevezését az iskola tantestületének 97%-a nem támogatta, elsősorban vezetői gyakorlatának hiánya, pályázatának minősége és túl fiatal életkora miatt. A 31 éves tanárnak nem volt gimnáziumi gyakorlata, valószínűleg soha nem volt még ekkora felelősség a vállán, mint amivel egy osztálynyi fiatal érettségi vizsgáinak megszervezése jár. A Szent István Gimnázium korábbi igazgatóinak mindegyike úgy került ebbe a székbe, hogy előzőleg éveket töltött az aktuális igazgató mellett annak helyetteseként – folyamatosan tanulva el az igazgatói feladatokat – hasonlóan ahhoz, ahogyan egy mester adja át a szakmáját utódának. Ezt a hagyományt törte ketté a pártpolitika, amikor az esztergomi önkormányzat többségét alkotó Fidesz frakció a belső – szakmailag elismert – pályázó helyett egy kívülről jött, ismeretlen és tapasztalatlan embernek adta át az iskola vezetői posztját. Miért is?

Nem állítjuk, hogy a képviselői és az igazgatóhelyettesi kollégiumi látogatás bármiféle összefüggésben lenne a dolgozatok eltűnésével… Mi csupán a puzzle egyes elemeit tettük közzé, melyekből a teljes képet az olvasó feladata összeállítani.

A csattanó

A történtek ellenére az egyik érintett diák lett az év legjobb, legeredményesebb érettségizője a Szent István Gimnáziumban, így ezzel az Önkormányzat jutalmát, dicséretét is kiérdemelte, mely egy halálról szóló könyv (Gubcsi Lajos: Az élet túlsó oldala ) formájában meg is érkezett az iskolába.

A kissé morbid, az alkalomhoz semmilyen formában sem illő jutalmat a jóérzésű tanárok (az új igazgatóval egyetértésben) inkább megtartották a könyvtár számára…

(forrás)